TELEKI BLANKA

Teleki Blanka Kollégium

Teleki Blanka, a névadó.

A Zalaegerszegi Városi Középiskolai Kollégium Teleki Blanka Kollégiuma Zala megye egyik legnagyobb létszámú kollégiuma. Intézményünk 1975-ben nyitotta meg kapuit. Kezdetben diákotthonként működött, majd az 1981/82-es tanévben kapta meg a kollégiumi címet. Az elmúlt 40 évben több ezer középiskolás diák töltött e falak között hosszabb-rövidebb időt, és tekintette kollégiumunkat második otthonának.

Kollégistáink a város 6 középiskolájának tanulói, így intézményünk a város csaknem valamennyi középiskolájának partnereként működik. Intézményünkben 250 tanuló elhelyezésére van lehetőség. A négyágyas lakószobákban heverő, polc, kulccsal zárható beépített szekrény, asztal, szék található. Lakószobáink két épületben, négy szinten helyezkednek el. Minden szinten fürdő és mellékhelyiségek találhatók, épületenként pedig teakonyha, mosókonyha, klubhelyiség, kondicionáló terem áll a lányok rendelkezésére.

Főépületünkben emellett még számítástechnika terem, könyvtár, Teaház szolgálja tanulóink kényelmét, növeli komfortérzetüket. Több mint háromezer kötetes könyvtár, valamint 20 számítógép segíti a tanulók ismeretszerzését, iskolai tanulmányait. A vezeték nélküli internethálózat 2015-ben került kiépítésre intézményünkben.

Legfontosabb feladatunk, hogy tanulóink iskolai felkészüléséhez biztosítsuk a megfelelő körülményeket és közismereti tárgyakból felzárkóztató, továbbtanulásra előkészítő foglalkozásokat szervezzünk. Természetesen  emögött felkészült, a nevelőmunka iránt elhivatott nevelőtestület áll.

A tanulás segítése mellett nagy figyelmet szentelünk arra is, hogy diákjaink számára a szabadidő hasznos eltöltésére minél több lehetőségét kínálhassuk. Így a szomszédos szakközépiskolában tornaterembérlettel rendelkezünk, színház-, kiállítás- és mozi látogatásokat szervezünk, részt veszünk a városi rendezvényeken, meghívott előadók segítségével különböző témákban klubesteket rendezünk. Diákjaink részt vehetnek kollégiumi rendezvényeken, évente megemlékezünk névadónkról, Teleki Blankáról a Teleki Napok rendezvénysorozat keretein belül. A Mikulás-vetélkedő, az Adventi felolvasás, a karácsonyi műsor és vacsora, a kulturális bemutató, a ballagás, a Sport- és Egészségnapok, a májusfa állítás- és kitáncolás az összetartozás érzését erősíti tanulóinkban.

A város időskorú emberei érdekében karitatív tevékenységet végzünk, melyhez minden tanévben csatlakozhatnak az érdeklődő diákok, és lehetőség van ezen óráknak a törvény által előírt közösségi munkába való beszámítására is.

Intézményünk 2015. szeptemberétől saját iskolapszichológussal rendelkezik, akit tanulóink helyben kereshetnek fel igény esetén.

X

Pin It on Pinterest

X